|
„Az emlékezet mélyén – az égbolt. Maradványok. Fénymaradványok, amikkel nem tudunk mit kezdeni.“
Henri Michaux: Elakadások
Az Elakadások Henri Michaux 33 töredéke. A korábban megjelent Tartóoszlopok című aforizmagyűjtemény harapós humorú írásaira emlékeztető, hangvételükben azonban radikálisan pesszimistább feljegyzésekről Marcel Arland, a La Nouvelle Revue Française irodalmi folyóirat egykori társigazgatója így írt: „Kis jegyzetfüzér csupán? – meglehet, de töménysége megmozgat bennünk valamit.“ S valóban, e gondolatfüzérek egymásra soroló kemény ütésekként érik az olvasót, aligha tudjuk kivonni magunkat hatásuk alól.
|
|
|
 |
|
|
|
Henri Michaux ritka művészi együttműködései közül kettőt tár az olvasók és művészetkedvelők elé.
A chilei származású szürrealista festő Roberto Matta és a kínai gyökerű, a tradicionális kínai festészet és az akademista európai festészet közötti középutat kereső Zao Wou-Ki mindketten világszerte elismert, jelentős művészek.
Bár a világ két végéről indultak, Párizs vonzásában mindketten találkoztak Henri Michaux-val.
E találkozások életre szóló, szoros barátságokat és közös műveket: közös könyveket inspiráltak, Zao Wou-Ki-vel 1950-ben, Mattával 1959-ben.
Zao Wou-Ki litorgráfiákat készít, Michaux olvassa a képeket, és ír. Leírja, amit lát, tömören, érzékeny szemmel és tollal.
Matta dinamikus, érzéki rézkarcai és Michaux látomásos világának találkozása szintén különleges. A Matta-képekhez írt Michaux-szövegek és a Michaux-írásokhoz készült Matta-képek, egymás témáinak feldolgozásai.
Kötetünkhöz Gaál József festőművész, a Képzőművészeti Egyetem festőtanára írt előszót.
|
|
|
 |
|
„Keresek egy titkárnőt, aki negyven-ötvenféleképpen le tudja írni helyettem, hogy nem.” Ez a már-már kétségbeesett kifakadás jó összegzése Henri Michaux leveleinek, melyeket Jean-Luc Outers gyűjtött egybe. A visszautasításnak: interjúkérésekre, szövegeinek színrevitelére, antológiákra, előadásokra vagy neki szánt folyóiratszámokra, újrakiadásokra a zsebkönyvektől a Pléiade sorozatig, konferenciákra és megemlékezésekre, irodalmi díjakra, fényképközlésekre…
“Uram!
Makacs híresztelések – vajon légbőlkapottak? – érkeznek különböző címzetteknek szóló leveleim posztumusz kiadásáról. Esztelen kezdeményezéseik okán nekik küldött visszautasításaimról volna hát szó.
Ott, ahol a dolgok bizonyos folyományaként mostantól vagyok, még fel sem léphetek ez ellen. Nagyon kérem hát! Érje el, hogy ne legyen belőle semmi! Ne engedjen nevetségessé válni egy ilyen kiadványt! Tegyen úgy, ahogy én! Tépje ezer darabra és égesse el e leveleket, hogy örökre eltűnjenek az emberek szeme elől.
Uram, megértését előre is köszönöm, és szívélyes üdvözletemet küldöm.
Henri Michaux”
|
 |
|
Henri Michaux, aki állítása szerint sem az utazáshoz, sem a naplóíráshoz nem értett, 1927 decemberében szállt hajóra, hogy hosszú, egyéves utazást tegyen Ecuadorban és az amazonasi őserdőkben.
Színes leírásai, gondolatainak váratlan elágazásai különleges, egyedi narrációval lepik meg az olvasót. Útinaplójában a pontos megfigyelés, az érzékeny költészet és próza egyaránt helyet kap.
A szerző e korai munkája egyedülálló és a maga korában igen kockázatos, rendhagyó kísérlet volt az útleírások irodalmában.
|
 |
|
Henri Michaux valamikor az 1920-as évek közepén látta először kiállítva Paul Klee rajzait és festményeit. Az élmény meghatározta festői indulását és egész későbbi alkotói pályáját. Több mint húsz év elteltével, a második világháború – s immár a svájci festő halála – után rendezték meg az első nagy, Klee művészetének szentelt párizsi kiállítást, aminek Michaux különösen érzékeny szemű tanúja volt.
„Amikor Paul Klee képeinek első kiállítását láttam, kijőve, emlékszem, nagy csend borult fölém.
Hogy mit is láttam ott, festészetbe zárultan, nem tudom. Nem éreztem szükségét, hogy tudjam, boldogságomban, hogy átjutottam a másik oldalról, benn az akváriumban, távol a pengeéltől.”
Henri Michaux
|
 |
|
A tragikusan rövid életű René Crevel (1900-1935) költő, a szürrealista mozgalom érzékeny tollú francia képviselője 1929 októberében fogalmazta meg Paul Klee munkáit mélyükben megragadó gondolatait.
A feltáruló álom-kozmológia, Paul Klee „finom és nagyerejű varázslata” a feszültséggel és bizonytalansággal terhes korban is „minden fegyelmezéstől, minden béklyó alól felszabadított” csodát hoz: „egy álomteljes múzeum. Az egyetlen múzeum, amire nem ül por”.
“Még ha száműzetünk is a szokások, a hús-vér emberek, a túl élethű fák borította kőhegyek világába, csak be kell hunyjuk szemünket, mint gyermekkorunkban, amikor is felfedezzük, hogy a sötétség hazugság, mert a hermetikusan lezárt szemhéjak mögött ezernyi apró, szabadalmaztatott csillagainknál mégis nagyobb tűz lobban.
Költők megindító testvérisége.”
René Crevel
|
 |
|
Talán a kérdések fontosabbak, mint a válaszok.
Talán a válaszok nem e világból valók…
Egy fiatalkori versében Klee ezt írta: „Egy nap elpihenek a seholban, valami angyal mellett”.
Később, a kapukat kitárván,
Hű és jókedvű Angyal jő,
Életre kelteni az elhomályosult tükröket és a kihunyt lángokat.
Marijo Roy
„Miként lehet, hogy így kell lakoljon ez a belőlem lett és hozzám tartozó szép kesergő, hiszen végtére is látok mindent, ami van, mert minden dolgok ismerete vagyok, és csak akkor szenvedhetünk, ha valamelyiket nem ismerjük?
Ó, megrendülésem, mondta, elbűvölő és szomorú Fej, hát van más is, mint a világosság?”
|
|
|