Zalán Tibor ajánlója
Jószerével nem is tudom, hogy miről akarok írni, annyi mindenről akarok egyszerre.
Ha sorjában veszem, akkor Tandorival kell kezdenem, aki nemrég hagyott itt bennünket. Annak idején, idestova harminc éve, amikor Kortárs-szerkesztőként először kaptam tőle rajzokat, vagy azokhoz hasonlatos krikszkrakszokat, nem igazán értettem, és főleg nem értékeltem ket. Fiatal voltam és tapasztalatlan. Azt hittem, a rajzok értékét a rajztudás dönti el, és Tandori nem tudott rajzolni. Azt meg később nem értettem, hogy 1. miért nem hagyja abba egy id után ezt a hirtelen fellángolásnak feltűnő játékot; 2. ha már annyira rajzolni akar, mert nem hagyta abba élete végéig, akkor miért nem tanul meg rajzolni. (Mára tudatosult bennem, rajzolni ugyan nem tudott, de nagyon tudott rajzul. S a két dolog nem fedi, nem fedheti le egymást!)
Nagyot ugrom az időben. Nem tudtam, hogy ennyire hatnak rám a szép és egzotikus könyvek! Jóakaróm megajándékozott egy Henri Michaux-könyvvel, úgy karácsony táján. Bolondul szép a könyv, formája, papírja, betűje – bolondul jónak tűnik fel a fordítás. BK, látom a borítón, Bozóthegyi Kiadó, olvasom bentebb, és mégsem vagyok beljebb. Felelős kiadó: Márton Péter. Ismerős név, valahonnan. A fordító Juhász Katalin. Ismerős név, valahonnan. (Ma már rájöttem, honnan a kétszeres valahonnan, de ez nem tartozik szorosan az írásom tárgyához – tárgytalanságához...)
A könyv címe: Megragadni. Nézem benne a festészeti-grafikai krikszkrakszokat, olvasom a szövegeket mellettük, erős érdeklődésem támad utánanézni a dolognak.
Mert nemcsak feltűnően szép műtárgy a könyv, de feltűnően jó is; ami benne van, az több mint érdekes; ahogy beletették, átfordították „magyarra”, kongeniális. Buldogként megyek a jelenség után. Tartóoszlopok; Ideogrammák Kínában; Ábécék; Trópusi fák; Mozgások – hogy csak néhányat soroljak a föltalált kiadványok közül.
Mind Bozóthegyi Kiadó, valamennyi kiadója Márton Péter, és valamennyi Juhász Katalin-fordítás. Michaux-sorozat, Michaux-misszió! Remek! Olvasom a szépséges és különösen tartalmas kiadványokat Óbudán, Marosvásárhelyen, Újvidéken, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Nagyváradon, Aradon és Temesvárott, vonaton, repülőn, buszon, autóban, folyamatos utazás közben... Egymás után többször is, nem mintha első olvasásra nem értettem volna belőlük semmit. Hamarosan Michaux-fan, Bozóthegyi Kiadó-fan leszek. Ritka nagy egybe esés és esemény, hogy ami szép, az jó is, és fordítva is igaz! Utánanézek a könyvek recepciójának – gyér, de van. S feltételezem, nemcsak én maradtam le valami nagyon fontosról a maguk, a kiadások idejében. De minden pótolható, azért ez a nem titkoltan agitatív írás. Aki teheti, tegye! Megéri!
Sem helyem, sem időm a vállalkozás fontosságának a taglalására. Nem kezdek bele Michaux-értelmezésekbe. Sem könyvelemzésekbe. Visszatérek a kiindulási pontomhoz azzal, hogy feltételezem, Michaux nem tudott rajzolni. Abban az értelemben, ahogy a grafikusok tudnak. Úgy nem tudott rajzolni, ahogy Tandori sem tudott – máshogy. De a rajzot használni, a költészet szolgálatába állítani – tudták mind a ketten; új nyelvet, akár új ábécét kialakítani is tudtak. Sose gondoltam, hogy utam a rajzoló Tandorihoz Henri Michaux-n keresztül vezet! Hogy fölfedezem magamnak, van a haikunál is tömörebb költészeti forma: az egyvonalas költőrajz! Vagy csak így: a rajzköltészet...
Visszatérés a kezdetekhez... De ez itt már a vég is egyben...
Zalán Tibor
Napút Folyóirat, 2019. március